A barcsi evangélikus templom
A 18. század második felében, a német telepesekkel érkeztek az első evangélikus hívek Barcsra. Számuk a döntően katolikus vallású településen csak az 1830-as évek közepére szaporodott meg annyira, hogy a vései gyülekezethez csatlakozhattak. 1856-tól istentiszteleteiket az Újbarcson (ma Munkácsy M. u.) felépített imaházban tartották, ahol egyúttal iskolát is indítottak. A 19. század derekára megerősödő gyülekezet 1875-ben a Porrogszentkirály leányegyháza lett. 1895-től vette át a közösség vezetését Fuchs Pál, a karizmatikus levita-tanító, igazgató, aki 36 évig irányította az evangélikus egyház helyi tevékenységét.
1903-ban a katolikus németek közül 20 család, mintegy 100 fő – tiltakozva a német nyelvű misék számának csökkentése miatt – evangélikus hitre tért át. Az ily módon megerősödött gyülekezet 1905-ben megvásárolta a falu közepe táján fekvő Potencz-féle telket a rajta lévő, egykor olvasókörnek használt épülettel. Ezt átépítve és kibővítve alakították ki a parókiát, az iskolát és építették fel a templomot 1906-ban. 1908-ig az áttért katolikus hívek nagyrészt visszatértek eredeti vallásukhoz.
Az evangélikus iskola a település egyik legszínvonalasabb oktatási intézménye volt, nagyon sok más vallású tanuló is járt ide. Fuchs Pál 1932-ben nyugdíjba vonult, ez után az iskola megszűnt. Utóda Molnár Lajos lelkész volt, aki 1973-ig látta el hivatalát. Az ő halála után az evangélikus hitközség ismét – szórványként – Porrogszentkirályhoz tartozik. A gyülekezet régi kegytárgyai közül ma is megvan az első kehely és paténa, a keresztelőkút és az 1856-ban készült eredeti oltárkép. A padok az első zsidó imaházból kerültek át.
2021 nyarán „A lélek melege” programnak köszönhetően három hét alatt szinte teljesen megújult a barcsi evangélikus templom. A pályázatnak köszönhetően a templom összes nyílászáróját kicserélik, a teljes padlózatot felújítják, a régi ütött-kopott felültetet járólap váltja fel. A földrengés következtében megrongálódott falburkolatot is feljavítják, a Magyarországi Evangélikus Egyháznak köszönhetően a teljes belső teret kifestik. A padok is restaurálásra kerülnek, így a jövőben szinte teljesen megújult környezetben fogadhatják a híveket.