Barcs törökkori vára

Barcs török kori vára

Barcs törökkori vára
Barcsi Barangolo 5 Történelmi nevezetességek 5 Barcs török kori vára

A barcsi török kori vár

Szigetvár 1566-os elestét követően Iszkender szigetvári bég Barcson 1567-ben palánkvárat emeltetett. A vár a Dráva partján épült fel, így az átkelőhelyet és a hajóforgalmat ellenőrizni tudta. 1567-ban ide, a vár alá vonták össze a drávai török hadiflottát is. A várat három cölöpsoros töltött palánkfal és vizesárok övezte, belsejében az őrség lakóházai, raktárak és egy kis mecset állt. Őrsége 1568-ban 193 fő, 1619-ben 178 fő volt, zömében gyalogosok.

A vár Kanizsa elestéig (1600) a török birodalom külső védvonalához tartozott, majd jelentősége csökkent. 1595-ben egy magyar támadás következtében teljesen elpusztult, de rövidesen újjáépítették a törökök. Zrínyi Miklós 1663-64. évi téli hadjárata során a várat elfoglalta és elpusztíttatta, mely többé nem is épült újjá. Helyét 1978-ban azonosította a helytörténeti kutatás. 1989 – 1994 között négy ásatási idényben kisebb feltárások folytak a vár egykori területén, majd 2002-2003-ban megelőző ásatás keretein belül nagyobb részleteit tárhatta fel az ásató régész.